Hallottak arról, hogy pár évvel ezelőtt néhány tudós bejelentette, miszerint modelljük megjósolja, „hogyan omlanak össze a társadalmak 2040-re a katasztrofális élelmiszerhiány miatt” – hacsak az emberiség hirtelen nem változtat irányt?

Nem, én sem tudtam, pedig a fenntartható vállalatirányítás (Sustainability Leadership) professzora vagyok. A tudósok az angliai Ruskin Egyetem Globális Fenntarthatósági Intézetének munkatársai voltak. Az Extinction Rebellion aktivistái azért követelik a média és a politikusok figyelmét, mert az ilyen figyelmeztetések rendre elkerülnek bennünket. Hiszen az éghajlatváltozás nem csak arról szól, hogy törődjünk a természettel vagy a világ másik felén élő emberekkel. Inkább azt jelenti, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak és családjuknak a megfelelő táplálkozást. És ami még ennél is rosszabb, hogy az az ország, ahol az emberek éheznek, irányíthatatlanná válhat.

Mennyire figyelemfelkeltő vagy ésszerű áthelyezni a hangsúlyt az éghajlatról a kalóriákra és a káosz által okozott fenyegetésre? Ezt a változást a környezetvédelmi mozgalomban azóta szorgalmazom, amióta arra a következtetésre jutottam, hogy a gyors éghajlatváltozás időszakába léptünk. Sürgősen meg kell vitatnunk azt, hogy mit kell mielőbb tenniük a nemzeti kormányoknak, helyi önkormányzatoknak és a magánszektornak annak érdekében, hogy segítsenek az embereknek a lakóhelyükön megfelelő táplálékhoz és vízhez jutni, ameddig csak lehetséges. Ezeket az intézkedéseket az olyan szervezetek, mint a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemző Intézet (Institute of Applied Systems Analysis, IIASA) legfrissebb elemzései alapján lehet meghozni, de egy olyan elővigyázatos megközelítésből is fakadhatnak, amely felismeri, hogy a közelmúltban tapasztalt, termést károsító időjárás valójában nem egyedi jelenség, hanem a gyorsan változó éghajlaton belül egy új, egyre valószerűbb forgatókönyvet jelent.

Nem vagyok az élelmiszer-biztonság szakértője, ezért az éhínségről és az összeomlásról szóló gondolataim megírása azt jelenti, hogy olyan területekre merészkedem, amelyek újak számomra. Az élelmiszer-biztonsági ágazatban sok olyan szakember van, aki nálam sokkal többet tud mind az mezőgazdaság tudományáról, mind az élelmiszer-elosztás folyamatairól. Tudom azonban, hogy néhányan közülük már megkongatták a vészharangot a saját területükön, és megkérdőjelezik, hogy a legrosszabb esetekre vonatkozó forgatókönyvek korábbi felülvizsgálatához használt modellek egyáltalán megfelelnek-e a célnak. Nem akarok az élelmiszer-biztonság szakértőjévé válni, és ez lesz az első és egyben az utolsó cikk, amit erről a témáról írok. Inkább azért osztom meg most gondolataimat, hogy ösztönözzem a kutatóintézetekben és kormányhivatalokban zajló belső vitákat, amelyekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a társadalom szélesebb rétegei őszinte eszmecserét folytathassanak arról, hogy miként csökkenthetjük a kialakuló károkat az életmódunkat érintő, éghajlatváltozás okozta zavarokkal szemben.

Ezekben az éhínségről és az összeomlásról szóló jegyzetekben összefoglalom, hogy mit tudtam meg az élelmiszerbiztonság jelenlegi helyzetéről, és miért gondolom, hogy az éghajlatváltozás már most is fenyegeti a nyugati társadalmak stabil élelmiszer-ellátását. A véleményem nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit azért, hogy enyhítsük a folyamatot. Ellenkezőleg; megemlítek néhány területet, ahol a szakpolitikák hasznosak lehetnek. Nem vagyok biztos abban, hogy ezeket időben és kellően széles körben elfogadják majd, ezért továbbra is úgy vélem, hogy a társadalmi összeomlás már belátható távolságban van. De abban a reményben is írom le eme gondolataimat, hogy talán bebizonyosodik, végül is én tévedtem.

Az élelmiszer-bizonytalanság áttekintése

Először is, szemfüles olvasóként már most azt gondolhatja, hogy figyelmen kívül hagyom a tényt, miszerint emberek milliói éheznek jelen pillanatban is a Földön. Miközben egyelőre elegendő élelmiszert termelünk ahhoz, hogy az egész emberiség megfelelő mennyiségű táplálékhoz juthasson, rengeteg embernek kell szembenéznie az élelmezés bizonytalanságának válságos szintjével, ami életvédelmi szempontból azonnali és sürgős intézkedést, beavatkozást igényelne. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint 2015-ben 80 millió, 2016-ban 108 millió, 2017-ben pedig 124 millió ember éhezett. Ezért az életmódjuk összeomlása vagy komoly zavarai egyre több ember számára jelentik a valóságot már ma is, nem pedig olyasvalamit, amit esetleg meg kellene előzni, vagy ami viták tárgyát képezi. A FAO az éghajlatváltozást jelölte meg a világszerte növekvő éhínség egyik fő tényezőjeként, bár az elosztás politikája és a gazdaságossága továbbra is kulcsfontosságú. Jemen vagy Szíria bombázását le lehet és le is kell állítani. Az éghajlatot ugyanakkor nem lehet egy béke csúccsal megoldani, és emiatt a FAO-nak az alultápláltság tendenciáira vonatkozó megállapításai mélyen aggasztóak.

A 2018-as év szokatlanul meleg és száraz volt az északi féltekén. Ez világosan megmutatta, hogy a gabona-, és zöldségtermesztésre milyen negatív hatással van az éghajlatváltozás. A legtöbb észak-, és közép-európai ország jelentős nyár végi visszaesésről számolt be a gabonatermelésben, a balti államok és Finnország a becslések szerint 23,6-33% közötti, Lengyelország, a Csehország, Németország, Dánia és Svédország pedig 14-20% közötti veszteséget szenvedett el. Bár a gazdálkodók egyes szervezetei egész Európára 20%-os csökkenést jósoltak a nyár végén, a gabonatermés csökkenését azóta 7,2%-ra becsülték. Több észak-európai országot azonban súlyosabban érintett az aszály, egyes növények esetében akár 50%-os visszaesést is tapasztaltak. A legnagyobb európai burgonyatermesztő Németországban 25-30%-kal maradt el a termés a szokásos mennyiségtől. A litván kormány szükségállapotot hirdetett, Lettország pedig katasztrófálisnak nevezte a termést.

Nem csoda, hogy a fogyasztói élelmiszerárak a szokásosnál nagyobb mértékben emelkedtek sok nyugati országban. De legtöbbünk mégsem alultáplált, mivel rengeteg élelmiszert vásárolunk a világ minden tájáról. Az összetett, globális, ipari, fogyasztói gazdaságtól függünk. 2018-ban a világ többi része a szokásosnál jobban kisegítette a Nyugatot, mivel a globális élelmiszertermelés csak 2,4%-kal csökkent. A világ gabonatermelésének nagy része néhány nettó exportáló országból származik, úgy mint Oroszország, Kanada, az USA, Franciaország és Thaiföld. Ha a betakarítás nem jól sikerül, akkor az országok gyakran exporttilalmak bevezetésével reagálnak, amelyek blokkolják az élelmiszerek szokásos kereskedelmi forgalmát, ami az áremelkedésen át „dominó hatásához” vezet. Eddig a legkeményebb hatások mindig az importfüggő, alacsony jövedelmű országokban, különösen a Szaharától délre fekvő afrikai országokban jelentkeztek.

A  globális élelmiszer-ellátás nagymértékű befolyásolásához a 2018-as évben tapasztaltaknál is nagyobb mértékű időjárási zavarokra „lenne szükség”. Mekkora vajon ennek a valószínűsége? Ezt a kérdést sokszor feltették nekem, mióta 2018-ban megjelent a Mélyalkalmazkodásról szóló tanulmányom. Ezért úgy döntöttem, hogy utánanézek, mit mondanak az élelmiszer biztonsággal foglalkozó kutatók, és mi alapján alakítják ki nézeteiket.

Az élelmiszerbiztonsági kutatások arról számolnak be, hogy az élelmiszertermelés hirtelen veszteségei az elmúlt 50 évben egyre gyakoribbá váltak. Bár e sokkok egy része a geopolitikai válságok miatt következik be, a szélsőséges időjárási események szintén meghatározó tényezők – a növénytermesztési rendszereket ért hatások több, mint felét szélsőséges időjárási események okozták. Emellett ezek a változások egyre inkább érintik a növénytermesztést, az állattenyésztést és a vízi élőlények tenyésztését is. A FAO egyik szakértője kifejti: „A probléma az időjárás változékonysága. Szélsőséges időjárási események – ciklonok, hurrikánok, esőzések, jégesők, magas augusztusi hőmérséklet Észak-Európában. A kiszámíthatatlanság a legnehezebb tényező ebben a folyamatban, és úgy tűnik, hogy ez a kiszámíthatatlanság velünk is marad”.

Az időjárást nagyban befolyásolja az El Niño, a Csendes-óceánban 2-7 évente változó erősséggel jelentkező éghajlati ciklus. Az El Niño erősségének vagy gyakoriságának növekedése aggodalomra ad okot a jövőbeli élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban. A 2015-2016-os El Niño az elmúlt 100 év egyik legerősebb eseménye volt, amely aszályhoz vezetett Afrika nagy területein, Közép-Amerika egyes részein, Brazíliában és a Karib-térségben, valamint Ausztráliában és a Közel-Kelet egyes részein egyaránt. 2016 augusztusában a vietnami termés 61,6 százaléka nagyon súlyosan károsodott vagy elveszett. Abban az évben azonban bőséges monszun esőzések voltak Délkelet-Ázsiában, amelyek ellensúlyozták ezeket a Vietnamban bekövetkező veszteségeket. 2019-ben is van esélye egy hasonló, de nem ennyire erőteljes El Niño eseménynek. Ha ez egybeesik az északi félteke kenyérgabona termelésében kulcsfontosságú szerepet játszó országait sújtó időjárással, az jelentős hatással lehet az élelmiszer-ellátásra. Itt a legpesszimistább forgatókönyveket említem, amelyek során számos kulcsfontosságú élelmiszertermelő régió lehet érintett egyazon évben. A legkritikusabb esetekre vonatkozó jelenlegi szimulációk történelmi mélypontok adatait használják fel. Az egyik ilyen vizsgálatot például a Global Food Security (GFS) készítette 2015-ben, ahol a legrosszabb forgatókönyv a kukorica és a szójabab hozamára (ami 1988/89-ben történt), valamint a búza és a rizs hozamára (ami 2002/03-ban történt Európában, Oroszországban, Indiában és Kínában) gyakorolt aszály által okozott hatásokat kombinálta. A jelentés szerint a fejlett iparral rendelkező országokban, például az Egyesült Államokban és az EU-ban, ahol az élelmiszerek a háztartások kiadásainak csupán kis részét képezik, a fogyasztókat viszonylag kevéssé érintené az aszály.

Hozzám hasonlóan talán Ön is észrevette, hogy problémát jelent az, ha a múltban történt esetekre alapozva készítik el az elemzéseket. Ha az éghajlat esetében a hőmérsékletet megemelő visszacsatolási hurkok által bekövetkező nem lineáris változások korai szakaszában vagyunk, akkor nem elegendő a jövőbeli forgatókönyveket csupán a múltban bekövetkezett legrosszabb esetek alapján, egyetlen összevont globális eseményként értékelni. A jelenlegi élelmiszer-biztonsági munkával az a probléma, hogy a meglévő éghajlati modellekre támaszkodik. Ebből kiindulva a 2018-as év időjárását anomáliának (egyszeri esetnek) tekintik. Így aztán megnyugtatóan kijelentik, hogy „az időjárás nem éghajlat”, és hogy a következő években ennél jobb évekre számíthatunk. Annak nem tulajdonítanak jelentőséget, hogy 2019 már most is változékonyabb, mint a tavalyi év. Tekintettel arra, hogy minden évben hőmérsékleti rekordok dőlnek meg, 2018 az új normális, sőt, akár még egy jó év is lehet.

Egyértelmű, hogy az élelmiszer-ellátó rendszerünkre olyan időjárási nyomás nehezedik majd, mint még soha. A szélsőséges hőmérsékletek, aszályok és árvizek közvetlen hatásain túlmenően a kedvezőtlen időjárás másodlagos hatása is jelentkezhet, amely a növényeket fogékonyabbá teszi a betegségekre. A gyors éghajlatváltozás korában a növényi kártevők még nagyobb veszélyt jelentenek, tekintettel arra, hogy a világ élelmiszer készletének több, mint 75%-a mindössze 12 növény-, és 5 állatfajból tevődik össze. Aztán ott van az a probléma, hogy az éghajlatváltozás hatással van a mezőgazdasági termeléshez nélkülözhetetlen biológiai sokféleségre. A szárazföldön a rovarok populációinak csökkenése jelenti az egyik legnagyobb kihívást a beporzás szempontjából. A tengerekben az oldott CO₂ okozta savasodás folyamata csökkenti a halállományt. 2019 elején a FAO eléggé aggasztó figyelmeztetést adott ki arról, hogy részben az éghajlatváltozás miatt összeomló biológiai sokféleség veszélyezteti a jövő mezőgazdaságát.

Az élelmiszer-biztonság területén dolgozó szakemberek egy része lassan kezd ráébredni a változékony időjárás új korszakának következményeire. Az IASSA-ban (International Arctic Social Sciences Association – Nemzetközi Sarkvidéki Társadalomtudományi Szövetség) elkezdték vizsgálni a “többszörös kenyérkosár-hiányt”, amely meglehetősen aggasztó módon most már saját rövidítést érdemel – MBBF (multiple breadbasket failure: amikor számos gabonatermő régióban párhuzamosan, egy időben pusztul el a termés). Szakértőik azt vizsgálják, hogy a főbb gabonatermesztő régiókban egyidejűleg bekövetkező szélsőséges éghajlati jelenségek mennyire aggályos hatásokkal járhatnak az élelmiszer-, gazdasági és politikai rendszerek más részeire. Az „arab tavasz” híres példa arra, hogy az éghajlati sokk élelmezés-biztonsági problémákhoz és az ebből következő társadalmi zavargásokhoz, háborúkhoz és migrációhoz vezetett.

A helyzetet vizsgálva érdemes megjegyezni, hogy a „többszörös kenyérkosár-hiány” megelőzéséhez nem rendelkezünk túl nagy tartalékokkal. A globális élelmiszer tartalékok 103 napra elegendő táplálékot biztosítanának minden ember számára, ha egyenletesen lennének elosztva, ami még sohasem történt meg. 249 napnyi tartalékunk lenne, ha az emberek elfogyasztanák a jelenleg a haszonállatoknak szánt élelmiszert (takarmány-gabonát, növényt) is. Az ENSZ „Globális értékelés a katasztrófa-kockázatokról” (Global Assessment Report on Disaster Risk) című kiadványa 2019 májusban jelenik meg. Tekintettel arra, hogy az élelmiszer létezésünk egyik alapja, kíváncsian várom, hogyan számol majd be erről a rendszerszintű kockázatról.

Ha Ön is aggódik emiatt, akkor az jó, mert ez azt jelenti, hogy bekapcsolódhat az arról szóló beszélgetésekbe, hogy mit lehetne tenni a kibontakozó folyamatok lassítása érdekében.

Az éhínség megelőzésére és az összeomlás megakadályozására vagy enyhítésére irányuló politikai intézkedések

A politikai döntéshozóknak meg kell érteniük, hogy a globális élelmiszertermelés, és -elosztás rendszerei várhatóan hogyan fognak megküzdeni az alapvető növények terméshozamának csökkenésével. Ehhez meg kell érteni az élelmiszer tárolásra szolgáló rendszert, és ami még fontosabb, azokat a piacokat, amelyek meghatározzák azt, hogy ki jut hozzá az adott élelmiszerhez.

A neoliberális gazdaságpolitika korábbi évtizedeiben a kormányok stratégiai gabonatartalékokat halmoztak fel polgáraik biztonságos ellátásának érdekében. Ma már inkább a globális piacok nagyobb hatékonyságát részesítik előnyben (bizonyos országok, például Kína vagy India kivételével). Ennek a változásnak az egyik aggasztó következménye, hogy néha azok az országok, amelyeknek a legnagyobb szükségük lenne az élelmiszer tartalékokra, a legkevésbé képesek megfizetni azokat. Az élelmiszer tartalékokat egy maroknyi vállalat tartja ellenőrzése alatt, amelyek nem vonakodnak úgy befolyásolni a nyersanyagárakat, hogy az a profitjuk növelését szolgálja. Az élelmiszertermelés globális csökkenése esetén ez azt jelenti, hogy gazdagok és szegények ugyanabból a felhalmozott tartalékból próbálnak majd élelemhez jutni. Nem kell ténylegesen birtokolni az árut ahhoz, hogy az árak a valóságtól elszakadjanak. A pénzügyi spekuláció (minden piacon) felerősíti az árak mozgását. Például a Világbank 2008-as aszállyal kapcsolatos becslései arról számoltak be, hogy „akár 30 százalékos áremelkedés is bekövetkezett a várható következmények (a szárazság hatásai és a kukorica termesztésből származó bioüzemanyag-termelés), és nem pedig maga a krízis hatására”.

A globális élelmiszer-ellátó rendszer még sebezhetőbbé válhat a szélsőséges időjárási eseményekkel szemben, mivel a globális ellátási láncokat a hatékonyságra optimalizálták, és a tartalékokat a stabil természeti környezetnek megfelelő ellátási ingadozások megértésével összhangban csökkentették. A következtetés egyértelmű. A világ mezőgazdasági és élelmezési rendszereinek korlátlansága, beleértve a finanszírozásukat is, arra utal, hogy ezek nem alkalmazkodnak egykönnyen a növekvő éghajlati zavarokhoz, és ezért akár még súlyosbíthatják is a helyzetet. A politikai döntéshozóknak tehát mielőbb újra át kellene gondolniuk a szükséges lépéseket.

A szabadpiaci globális élelmezési rendszerrel szemben léteznek radikális és részletes alternatívák. A francia agronómus és kollapszológus Pablo Servigne 2017-ben megjelent Nourrir l’Europe en temps de crise („Európa táplálása válság idején”) című könyvében átfogó programot vázolt fel az európai és a világ élelmiszer-ellátó rendszerei számára, amely ellenállóbbá tenné őket az éghajlati és olajellátási zavarokkal szemben. Ezek agrárökológiai alapelvekre épülő helyi és változatos, egyenlően elosztott és önálló, körforgásos és átlátható élelmiszer-ellátó rendszerek lennének. Servigne azt is felveti, hogy a városi mezőgazdaság az emberek közösségbe rendeződésének eszközeként is működhetne.

Servigne számos ajánlása megegyezik a FAO ajánlásaival. Az éghajlatváltozásról, mezőgazdaságról és élelmiszerbiztonságról szóló 2016-os jelentésében a szervezet a mezőgazdasági termelés fenntartható módon való hatékonyabbá tételét (az erőforrás-felhasználás hatékonyságának növelése, a természeti erőforrások megőrzése és javítása), az agroökológia alkalmazását, a víz-, szén- és nitrogénkörforgás hatékonyabb kezelését, valamint a termesztett növények sokféleségét ajánlja.

Mivel új vagyok az élelmiszerbiztonság területén, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy nálam sokkal képzettebb, tapasztaltabb és ügyesebb emberek vannak, akik képesek lesznek a szakpolitikai tervek kidolgozására. Hogy segítsem a párbeszédüket, lejegyeztem néhány gondolatot arról, hogy mit vehetnének figyelembe:

– Először is, az importáló országoknak növelniük kellene az alapvető élelmiszerek hazai termelését, többek között öntözéssel, üvegházak használatával, valamint városi és közösségi mezőgazdasággal.

– Másodszor, az importáló országoknak földrajzilag változatosabbá kellene tenniük az élelmiszerimport forrásait, ahelyett, hogy minden esetben a legolcsóbbra vagy az addig megszokottra hagyatkoznának.

– Harmadszor, minden országnak változatosabbá kellene tennie a hazai mezőgazdasági termelésben részt vevő növényfajok és az időjárási hatásokkal szemben ellenállóbb növényfajok körét és ezt holisztikus agroökológiai megközelítéssel kellene tenni, felismerve a biológiai sokféleség összeomlásából eredő fenyegetést.

– Negyedszer, a kormányoknak vissza kellene állítaniuk a gabonatartalékok önálló, független kezelését, és érdemes lenne felkészülniük a magántulajdonban lévő gabonatartalékok válsághelyzetekben történő igénybevételére.

– Ötödször, szükség lehet olyan szerződésre és rendszerekre, amelyek segítenek fenntartani a nemzetközi élelmiszer-kereskedelmet bármilyen jövőbeli pénzügyi vagy gazdasági összeomlás esetén.

– Hatodszor, nemzeti vészhelyzeti tervekre lenne szükség az élelmiszer fejadagok bevezetésére való felkészüléshez annak érdekében, hogy a gyors és jelentős áremelkedések ne vezethessenek tartós éhínséghez és polgári zavargásokhoz.

– Hetedszer, az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos jelentős új kormányzati intézkedések hiányában a helyi önkormányzatoknak kellene cselekedniük, többek között az élelmiszer elosztást irányító vállalatokkal való partnerségek révén.

– Nyolcadszor, ellenőrzött kísérleteket kellene végeznünk a “Marine Cloud Brightening” (MCB – A Marine Cloud Brightening Program légkörkutatók és más szakértők nyílt együttműködése annak tanulmányozására, hogy a felhők hogyan reagálnak a légkörben lévő részecskékre – más néven aeroszolokra) alkalmazásával a Jeges-tenger felett, hogy megpróbáljuk csökkenteni a sarkvidéki felmelegedést és lassítani az északi félteke időjárásának súlyosbodó változásait. Ez nem jelenti azt, hogy a szélesebb értelemben vett geomérnökségnek alapvetően lenne értelme, de az MCB-t fontos lenne ellenőrzött keretek között kipróbálni, tekintettel a további sarkvidéki felmelegedés katasztrofális lehetőségére.

Vajon lesz-e a fentebb felsorolt, vagy ezeknél még hatékonyabb politikai intézkedések között olyan, amelyek a közeljövőben világszerte bevezetésre kerülnek? Ha Ön úgy véli, hogy az emberiség képes mielőbb megváltoztatni a termelési rendszereket a célból, hogy csökkentse az esővel táplált gabonaféléktől való függőségét, miközben a kereskedelmi élelmiszer-rendszert is ugyanilyen gyorsan megváltoztatja azért, hogy megelőzze az éhínséget, akkor megértem, ha úgy gondolja, hogy nem lesz széles körű társadalmi összeomlás. Tapasztalataim és elemzéseim alapján azonban nem hiszem, hogy a világunkat irányító rendszerek vezetői képesek lennének ilyen gyorsan reagálni. Ezért én arra a következtetésre jutottam – legyen bármennyire is szomorú és megdöbbentő eme meglátásom -, hogy a közeljövőben elkerülhetetlen a társadalmi összeomlás folyamatának kibontakozása.

Éhező emberek milliói már most is megtapasztalják az összeomlás hatásait

A mai globális élelmiszertermelés nagymértékben meghaladja a világ teljes népességének élelmezéséhez szükséges mennyiséget; az éhínséget az élelmiszerek egyenlőtlen elosztása és a szándékosan előidézett hiány okozza. Tehát a mai élelmezési rendszerünk, amely 120 millió embert tart jelenleg is éhínségben, már most is rosszul működik, sőt egyenesen bűnt követ el az emberiség ellen. Az alapvető élelmiszerek terméshozamának tartós csökkenése tovább súlyosbítaná ezeket az egyenlőtlenségeket, és a gyengélkedő gazdaságú országokban egyre nagyobb mértékben okozna éhínséget. A globális élelmezési rendszer veszélyes módon és egyre inkább a hatékonyságra és a profitra van optimalizálva, ahelyett, hogy mindenki számára biztosítaná az alapvető élelmiszereket. Politikai akarattal és az idő előrehaladtával, egy sokkal rugalmasabb élelmiszer-ellátó rendszert hozhatnánk létre, és így lassíthatnánk a széles körű éhínség miatt bekövetkező társadalmi összeomlást. A problémánk az, hogy az alkalmazkodáshoz paradigmaváltásra lenne szükségünk a globális élelmiszer-ellátással, és elosztással foglalkozó szakmai területeken is, amelyet kiegészíthetne a közösségi szintű élelmiszertermelés forradalma. Ez utóbbit már most is ki lehet alakítani, de az előbbi nem túl valószínű.

Ahogy az Extinction Rebellion mozgalom egyre több ember otthonába juttatja el ezt a témát, az újságírók természetesen kérdéseket tesznek fel az élelmiszerbiztonsági szakértőknek. De vajon mit fognak válaszolni? Tudom, hogy a színfalak mögött a vezetők azt mondják az aggódó munkatársaiknak, hogy ne legyenek annyira pesszimisták. Megértjük, hogy miért van ez így. Tudjuk, hogy a felsővezetők számára kellemetlen reagálni azokra az információkra, amelyek kétségbe vonják a szervezetük tevékenységét vagy annak megítélését. Ha ezek az új információk megkérdőjelezik azokat a kulturális alapvetéseket, amelyeket valaki a csúcsra jutása érdekében hitt el, akkor először szembe kell néznie a saját önképének felbomlásával, mielőtt képes lenne a helyzetnek megfelelően foglalkozni az új kérdésekkel.

Ha Ön vezető beosztásban van, valószínűleg tudja, miről beszélek. Talán kicsit szélhámosnak, vagy csalónak tartja magát, épp ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét. Vagy talán részt vett egy vezetőképző tanfolyamon, és elhitették Önnel, hogy a hatalmat magától értetődően saját sorsának tekintse. Ha ezek közül bármelyik igaz, valamint Ön az élelmiszerbiztonság területén dolgozik, akkor arra kérem, hogy egy pillanatra lépjen ki ebből a helyzetből, és hallgassa meg azokat a kollégákat, akik megpróbálnak új nézőpontból tekinteni a helyzetünkre a célból, hogy az az emberiség javára váljék. És aztán engedje őket a nyilvánosság előtt is felszólalni, hogy valódi eszmecserét folytathassunk a jelentősen megváltozó éghajlati körülményekhez történő mélyalkalmazkodásról.

A bejegyzés Jem Bendell oldalán 2019-ben közölt írása alapján készült.