A világ az óperencián és az angol nyelven túl

Az a tény, hogy az emberek jó része ma már beszél angolul, brit állampolgárként megkönnyítette számomra, hogy a világ minden táján kapcsolatba lépjek velük. Nemrég például több, mint 100, Ázsiából érkező éghajlati szakemberrel és aktivistával voltam együtt, és az egész elvonulás az anyanyelvemen zajlott. Az angol nyelv ilyenfokú elterjedtsége megkönnyíti számomra, hogy megismerjem a világ különböző részein élő emberek tapasztalatait. Ráadásul könnyebben is tanulhatunk egymástól. De mivel a társadalmi zavarok és összeomlás korszakába lépünk, az angol nyelv elterjedtsége a rendszerek és kultúrák dominanciáját is tükrözi egyben, ami viszont nem feltétlenül hasznos. A Breaking Together (a könyv magyar fordításban megjelent címe: Összetörve) című könyvemben ezt birodalmi modernitásnak nevezem: „a politikai, gazdasági és kulturális rendszerek egymásba fonódó halmaza, amely a mindennapi életünket úgy alakítja, hogy az elit hatalom-gyarapodásának kedvezzen”. Ezért szeretném egyre jobban megismerni azon környezeti változásokra adott válaszokat, amelyek az angol nyelvű országokon kívülről érkeznek, és többet tudni általában a „Nyugatról”. Bár az indonéziai életvitelem nagyban segít engem, mégis, a megszokott köreimen kívülre irányuló vágyam az egyik oka annak, hogy idén könyvturnéra indulok.

Felnőtt életem nagyobb részét szülőhazámon, az Egyesült Királyságon kívül töltöttem. Az évek során azt tapasztaltam, hogy az angol nyelvű országokból származó emberek, a más nemzetiségű embertársaikhoz képest nagyobb valószínűséggel feltételezik, hogy a filozófiákról, politikáról, problémákról és hasonlókról alkotott elképzeléseik “bölcsek” és egyetemesek. Valamint nagyobb valószínűséggel nyilvánítanak véleményt arról, hogy mi a helyes vagy helytelen más országokban. Meglátásom szerint azonban az, hogy az emberiség nagy része angolul beszél, még nem jelenti azt, hogy az angol nyelvű világ tartalmaz vagy határoz meg mindent, ami a világunkban számít.

Ezt a problémát akkor veszem észre, amikor az „ökolibertarianizmus” politikai filozófiájáról beszélek vagy írok. A Breaking Together című könyvemben kifejtem, hogy az ökolibertarianizmus magában foglalja a hitet és a gyakorlatot „ami egy olyan egyéni és kollektív állapot felé mutat, amelyben képesek vagyunk szabadon gondoskodni egymásról és törődünk a környezetünkkel, ahelyett, hogy olyan viselkedésre kényszerítenének, vagy befolyásolnának minket, amelyek károsak lehetnek számunkra.” Azt állítom, hogy ez egy olyan politikai filozófia, amely alkalmazható a társadalmi összeomlás korszakában. Azt a nézetemet is kifejtem, hogy a „jobboldali libertarianizmus” elég zavaros, ha a nagyvállalatok – különösen a globális vállalatok – antidemokratikus hatalmát figyelmen kívül hagyjuk. Ehelyett az ökolibertarianizmus számos baloldali libertariánus hagyományhoz igazodik (amelyeket a Wikipédia elég jól összefoglalt).

Ez a kapcsolat az oka annak, hogy könyvemben olyan politikai gondolkodókat és vezetőket idézek, mint Öcalan, Bookchin, Gandhi és Romero püspök. A második világháború előtt a libertarianizmus fogalmát a baloldali politikához kapcsolták. Azóta azonban az Egyesült Államokban a libertarianizmus egy formáját ma már a jobboldal hirdeti. Az amerikai média angol nyelvű világra gyakorolt befolyása miatt, az angol nyelvű országokban élő emberektől néha olyan véleményeket hallok, hogy én valójában egy jobboldali ideológiát képviselek. Ha elolvassák a könyvet és annak fejezeteit arról, hogy a pénzrendszerek és a kapitalizmus mostanában hogyan gyorsítják az összeomlást, talán más következtetést vonnak majd le. Az a feltételezés, hogy (nyíltan vagy burkoltan) jobboldalinak kellene lennem, azt tükrözi, hogy oly sok országban kiüresedett a társadalomtörténet, hogy elfelejtik a baloldali politika számos irányzatának szabadság-szerető alapját, és a baloldali politikatörténet alulról felfelé irányuló megközelítéseinek sokszínűségét. Más szóval mindent, ami a totalitárius rendszerek ellentéte.

Az angol nyelvű világ rövidlátása az egyik oka annak, hogy túlmutatva rajta arra törekszem, hogy szélesebb körben foglalkozzam a modern társadalmak kibontakozó összeomlásával. A Breaking Together francia és spanyol változata néhány hónapon belül jelenik meg. A könyv antiimperialista filozófiát testesít meg, ezért szeretném népszerűsíteni a fordításokat Latin-Amerikában és Frankofón Afrikában is. Mexikóban például októberben Monterreyben és Mexikóvárosban fogom bemutatni a könyvet. A kínai és a brazil portugál változat is készülőben van.

Azonban még a Nyugaton belül is vannak olyan országok, amelyek a mai hatalmi struktúrákban a perifériát alkotják. Az egyik ilyen ország Magyarország, egy kevesebb, mint 10 millió lakosú nemzet az Európai Unión belül. Ezért örülök, hogy a könyv magyarul is megjelenik, és hamarosan Budapestre látogatok, hogy találkozzam a mélyalkalmazkodás (DA) közösség néhány tagjával. A kétnapos budapesti találkozó alkalmával ünnepeljük azt is, hogy öt éve indult útjára a mélyalkalmazkodás mozgalom és Deep Adaptation Forum.

Ez nagyon is helyénvalónak tűnik, hiszen Magyarországon található a világ legnagyobb DA közössége, és a Deep Adaptation Hungary Facebook csoportjuknak gyakorlatilag ugyanannyi tagja van, mint a nemzetközi csoportnak. Az egyik adminisztrátor, Stumpf-Biró Balázs elmondása szerint a csoport igazán aktív, az emberek „belső megéléseikkel, kölcsönös segítségnyújtással és támogatással” kapcsolatban osztják meg egymással tapasztalataikat. A csoportnak minimális szabályai vannak, többek között az, hogy „minden körülmények között kedvesnek, figyelmesnek és tisztelettudónak kell lennünk egymással”. Balázs így folytatja: „a csoportban mindenféle ember megtalálható, ami az ízlést, az életről vagy a politikáról alkotott nézeteket illeti. Mi azonban határozottan arra helyezzük a hangsúlyt, ami összeköt, nem pedig arra, ami elválaszt bennünket egymástól”.

Az angol nyelvű országok tapasztalataival ellentétben, ahol a tömegmédiumok figyelmen kívül hagyták vagy félremagyarázták és becsmérelték a társadalmi összeomlás lehetőségével tisztában lévő embereket, a magyarországi média tárgyilagosan beszámolt erről az álláspontról és arról, hogy az emberek miként is cselekszenek ennek tudatában. Balázs szerint „úgy tűnik, hogy Magyarországon az emberek szeretik a DA-t, mert őszintesége és szelídsége a valódi értéke”. Rendszeresen, minden második héten tartanak személyes találkozókat vidéken, és Budapesten. “Varázslatos, ahogy az emberek a való világban láthatják és megölelhetik egymást, megbeszélhetik a felkészülés és alkalmazkodás különböző  témáit, együtt szervezhetnek kurzusokat, például barkácsolást, varrást”.

A nemzetközi DA Facebook-csoportban volt némi vita arról, hogy vajon miért növekedhet ilyen mértékben a DA közösség Magyarországon. Az első tippem az, hogy a társadalmi összeomlás ügyét sok magyar ember könnyebben befogadja, más nemzetek polgáraihoz képest. Ez azért van így, mert Magyarországon viszonylag alacsony népsűrűség mellett az emberek szokatlanul magas aránya rendelkezik saját gazdaságokkal, amelyek a mezőgazdasági termelés viszonylag nagy részét teszik ki. Ami a tudatosságot illeti, ez a helyzet azt jelenti, hogy itt az emberek nagyobb hányada éli meg valódinak az éghajlatváltozást és érzi fenyegetőnek azt a megélhetésére nézve, mint sok más országban. Cselekvés szempontjából több embernek van lehetősége arra, hogy másképp éljen, kilépjen a mókuskerékből és sokan már kevésbé függnek az ipari fogyasztói társadalomtól. Ezzel szemben sok országban a normális élet túlságosan városias jellegű ahhoz, hogy a többség egyáltalán felfogja, hogyan is lehetne az érzelmeiken túl, valódi módon, érdemben reagálni az összeomlásra. Azzal, hogy erre rámutatok, nem akarom lebecsülni annak jelentőségét, csupán szeretnék rámutatni, hogy az anyagi körülmények befolyásolják a kultúrát és az új helyzetekre adott legvalószínűbb válaszokat. Az, hogy sok magyar ember élt már át egy társadalmi összeomlást, talán segít abban is, hogy ez a téma a többség számára befogadható legyen. Mindezt annak ellenére, hogy a modern társadalmak fokozatos összeomlása egy teljesen más és új helyzetet teremt, függően attól is, hogy az elkövetkező években mennyire borul fel a megszokott időjárásunk.

A DA magyarországi elterjedésének másik magyarázata az, hogy a magyarok egyik alapvető jellemvonására, a nehéz helyzetek és érzések iránti kulturális nyitottságára támaszkodik. Az erre használt kifejezés a hungaropesszimizmus, és ez a magyar kultúra széles körben elfogadott vonása. Talán ezért van az, hogy tömegmédiájukban az összeomlás lehetőségének tudatában lévők figyelmet kapnak. Éppen ez a pesszimizmus az, ami az összeomlásra lehetőségének tudatában lévő magyarországi közösséget olyan dinamikussá teszi – és egyben olyanná, akiktől tanulni lehet. Ezért remélem, hogy április 19-20-án a szomszédos országokból is eljönnek néhányan. Ahogy bízom abban is, hogy az országos léptékű Ifjúsági Alkalmazkodási Program elindítására irányuló erőfeszítéseik még ebben az évben eredményesek lesznek.

A magyarországi látogatásom előtt néhány nappal esedékes belgiumi eseményeket is nagyon várom, Satish Kumarral és Pablo Servigne-nel. Aztán, ha minden jól megy, októberben San Franciscóban, majd november elején Genfben és Berlinben tartok előadást.

Többször megkérdezték tőlem, hogy miért vállalkozom erre az utazásra. Néhányan ezt luxusnak és a nézeteimmel összeegyeztethetetlennek tartják. Én azonban nem tekintem annak, mivel valójában sokkal boldogabb lennék, ha itthon maradhatnék – írnék, zenélnék, segítenék a biogazdaság iskolájában, és találkoznék a barátaimmal. Azért csinálom ezt a körutat, mert úgy gondolom eljött az ideje, hogy világszerte egyre több ember nyíltan és őszintén beszélgessen szorult helyzetünkről, mivel ezt a témát az élet minden területén, különösen a tömegmédiában még továbbra is elnyomják. Az elkövetkező 12 hónap lesz tehát az első és egyben utolsó (kissé szórványos) nemzetközi könyvturném. Ezért ezt az utazást, beleértve a repülőutakat is, úgy tekintem, mint ami összhangban van az értékrendemmel és a segítő szándékaimmal, azt megelőzően, hogy végleg visszavonulnék az új életembe. Ugyanakkor nagyon tisztelem azokat, akik úgy döntenek, hogy soha többé nem repülnek, ha ez része annak az erőfeszítésnek, hogy könnyedebb lélekkel éljenek a bolygón. Szerencsére számos lehetőség és találkozó van az interneten, a Mélyalkalmazkodás Fórumon és egyéb kezdeményezéseken keretein belül is.

A bejegyzés Jem Bendell oldalán közölt írása alapján készült.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

További cikkeink a témában

A tudatosulás lépcsőfokai

A tudatosulás lépcsőfokai

Amint egyre jobban átlátjuk a létünk fenyegető katasztrófák összefüggéseit, annál inkább érezzük a késztetést, hogy...