Beszélni az összeomlásról

A világ 30 országából, eddig több, mint 500 tudós írta alá azt a nyílt levelet, amely egy lehetséges társadalmi összeomlás kockázatáról szóló nemzetközi és nyilvános párbeszédre szólítja fel a világ döntéshozóit.

 

A nyílt levél magyar fordításban

Mi, tudósok és akadémikusok a világ minden tájáról, felszólítjuk a döntéshozókat, hogy egyértelműen és nyíltan vegyenek részt a társadalmaink várható zavarairól és összeomlásáról szóló kockázatok megvitatásában. Öt év elteltével, miután a Párizsi Klímaegyezményben megállapított célokat időarányosan nem sikerült teljesíteni, szembe kell néznünk a következményekkel.

Nem kérdés, hogy a szén-dioxid kibocsájtás csökkentésére, és a szén légkörből történő kivonására irányuló jelentős erőfeszítések elengedhetetlenül szükségesek, ugyanakkor különböző területeken tevékenykedő tudósok sora tartja az évszázad folyamán bekövetkező, rendszerszintű társadalmi összeomlást reális lehetőségnek. Számos különböző nézet létezik az ilyen jellegű folyamatok helyét, idejét, mértékét, módját, tartamát és súlyosságát illetően, de az, ahogyan a modern társadalmak a végsőkig kihasználják az embereket és a természetet egyaránt, egyöntetűen komoly aggodalmakra ad okot.

Csak és kizárólag abban az esetben van valós esély a közösségek és az országok felkészülésének megkezdésére, amennyiben a politikai döntéshozók haladéktalanul és nyíltan felvállalva kezdenek cselekvő párbeszédet a társadalmaink összeomlása okozta valós fenyegetésről, lehetővé téve ezáltal, hogy érdemben késleltessük annak bekövetkeztét, és csökkentsük a súlyosságát, különös tekintettel a legkiszolgáltatottabbakra és a természetre váró csapások tekintetében.

A világ jelentősebb haderői az összeomlásra már olyan lehetséges forgatókönyvként tekintenek, ami körültekintő tervezést igényel. Különböző felmérések támasztják alá, hogy az emberek egyre növekvő hányada számol valamilyen formában társadalmaik összeomlásának lehetőségével. Sajnálatos tény, hogy a fejlődő világban számos közösség tapasztalt már meg, vagy éppen él át hasonló eseményt. Ez a téma azonban ritkán kerül a média, a civil társadalom, vagy éppen a politika figyelmének középpontjába.

Amikor ez mégis megtörténik, a média jellemzően olyan embereket idéz, akik negatívan nyilatkoznak a társadalmi összeomlás lehetőségéről, és az azzal kapcsolatos érdemi párbeszédről. A félrevezető, valóságot elrejtő kommunikáció arra irányul, hogy az emberek mentális egészségére, motivációjuk elvesztésére hivatkozva ellehetetlenítse a széleskörű tájékoztatást, figyelem felkeltést és a valós vitát. Ugyanakkor lényegében elveszi a lehetőséget azoktól a tenni akaró emberektől, akik az összeomlásra való felkészülésben találják meg a kellő motivációt a valódi cselekvésre, hogy érdemi változást érjenek el az éghajlati, ökológiai és társadalmi problémák enyhítésében.

A környezeti és humanitárius szempontokat is szem előtt tartó, felelősen gondolkodó embereket nem szabad elriasztani attól, hogy nyíltan megvitassák a társadalmaik szétesése és összeomlása okozta valós kockázatokat. Ez lényegében lehetővé teszi, hogy a közbeszédet, és a megvitatásra érdemes dolgok sorát olyan emberek határozzák meg, akik számára a fenti szempontoknak, így ennek a témának sincsen komoly jelentősége.

Jó néhányan hisszük, hogy az átmenet egy új típusú társadalomba igen is lehetséges. Ez kétségtelenül bátor lépéseket követel majd, az éghajlat, az élővilág és az emberi közösségek tekintetében egyaránt, ideértve a mindennapi élet súlyos zavaraira való felkészülést is. Egyöntetűen kiállunk amellett, hogy mindent el kell követnünk az összeomlással kapcsolatos szabad párbeszéd fenntartása érdekében, hogy annak hiánya ne lehessen akadálya a szükséges átmenetnek.

Mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen komoly érzelmi megterhelést jelent azon károk és veszélyek felismerése, amelyek nem csupán életmódunkat, de létünket fenyegetik. Ugyanakkor ismerjük jól a felemelő érzést, amit a támogató közösség megléte jelent. Eljött az ideje, hogy nehéz, ám életbevágó párbeszédekbe kezdjünk egymással, csökkentve ezzel a saját bűntudatunk okozta lelki terheket, és mindent elkövetve annak érdekében, hogy az előttünk álló embert próbáló időkből, a lehető legjobbat hozzuk ki.

Az eredeti nyílt levél, annak hivatkozásai és aláíróinak listája ezen a linken olvasható.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

További cikkeink a témában

Amivel nem nézünk szembe

Amivel nem nézünk szembe

Nem állunk készen   Az egyesült királyság béli Institute for Public Policy Research, vagyis Közpolitikai Kutató...

A tudatosulás lépcsőfokai

A tudatosulás lépcsőfokai

Amint egyre jobban átlátjuk a létünk fenyegető katasztrófák összefüggéseit, annál inkább érezzük a késztetést, hogy...

Az összeomlás négy oka

Az összeomlás négy oka

Négy ok, amiért a civilizációnk nem hanyatlani, hanem összeomlani fog   Ahogy a modern civilizáció szavatossági...